Coach hivatás – azonnali jövedelemmel

 

MOST KEZDJ EL MEGTANULNI EGY ÚJ COACH HIVATÁST, AZONNALI JÖVEDELEM LEHETŐSÉGGEL A NYÍLT AKADÉMIÁNÁL!

A LEGJOBB HIVATÁS A LEGKEDVEZŐBB FELTÉTELEKKEL!

 

Legyen Life, Happiness, Business és Leader Coach bizonyítványod, továbbá Coach diplomád a legrugalmasabb tanulással! Felelj meg a jövő követelményeinek!

A Nyílt Akadémia, egy-egy teljes félév befejeztét követően a coach hivatás folytatására jogosító (Life, Happiness, Bisiness, Leader) coach bizonyítványokat és a 3 év végeztével (Általános) coach diplomát nyújt.

1. Life coach:

  • 1. hónap: Etika coach
    Képes a tisztességet, a becsületet, az erkölcsöt (ETIKA) hatékonyan használni, továbbá, ezt átadni másoknak is.
  • 2. hónap: Etika coach
    Ismeri az energiákat. El tudja érni azt, hogy legyen elég energiája és ezekben másoknak is tud segíteni.
  • 3. hónap: Eredményes tanulás coach
    Képes hatékonyan tanulni és használni is azt, amit tanul, illetve másoknak is segíteni ebben.
  • 4. hónap: Önismeret coach
    Ismeri a test, az elme, a tudat és a lélek harmonikus működésének feltételeit, ismeri létrehozását, illetve ezeket az ismereteket másoknak is át tudja adni.
  • 5. hónap: Hangulatjavító coach
    Ismeri az emberi hangulatokhoz tartozó tulajdonságokat és képes felismerni, illetve megérteni, továbbá, felismertetni és megértetni másokkal is.
  • 6. hónap: Személyiségfejlesztő coach
    Ismeri a saját személyiségét, erősségeit és hibáit. Képes a hibáit legyőzni, illetve kijavítani. Felismeri mások személyiségét és tud segíteni másoknak a személyiségükből fakadó hibák kijavításában.
  • 7. hónap: Személyiségfejlesztő coach
    Ismeri a saját személyiségét, erősségeit és hibáit. Képes a hibáit legyőzni, illetve kijavítani. Felismeri mások személyiségét és tud segíteni másoknak a személyiségükből fakadó hibák kijavításában.
  • 8. hónap: Személyiségfejlesztő coach
    Ismeri a saját vérmérsékletét. Ismeri a jó és rossz tulajdonságait. Tudja fejleszteni, illetve ki tudja javítani a rossz tulajdonságokat, hogy az emberek jóvá váljanak.
  • 9. hónap: Elnyomásfeloldó coach
    Képes felismerni az elnyomókat és az elnyomást, továbbá tud segíteni ebben másoknak is.

2. Happiness coach:

  • 1. hónap: Önbizalomteremtő coach
    Van önbizalma, önbecsülése, továbbá önértékelése, ezáltal képes magából a legjobbat kihozni és ezekhez hozzá tud segíteni másokat is.
  • 2. hónap: Szeretetteremtő coach
    Képes másokat megérteni, elfogadni, szeretni és úgy viszonyulni másokhoz, hogy jó viszonyba kerüljön, – illetve maradjon az emberekkel, továbbá, ebben tud segíteni másoknak is.
  • 3. hónap: Párkapcsolat coach
    Ismeri a saját és az ellenkező neműek jellemző tulajdonságait. Képes helyesen bánni a párjával és képes tartós, továbbá hosszú távú párkapcsolat kialakítására. Ezekben segítségére tud lenni másoknak is.
  • 4. hónap: Párkapcsolat coach
    Ismeri a saját és az ellenkező neműek jellemző tulajdonságait. Képes helyesen bánni a párjával és képes tartós, továbbá hosszú távú párkapcsolat kialakítására. Ezekben segítségére tud lenni másoknak is.
  • 5. hónap: Gyermeknevelés coach
    Képes a gyerekeket úgy nevelni, hogy a család és a társadalom hasznos tagjaivá váljanak. Képes a szüleivel olyan tartós viszonyt fenntartani, ami mindkét fél előnyét szolgálja.  Képes ezekben másoknak is segíteni.
  • 6. hónap: Egészségteremtő coach
    Képes tartósan egészségesen élni az életét és ebben segíteni tud másoknak is.
  • 7. hónap: Egészségteremtő coach
    Képes tartósan egészségesen élni az életét és ebben segíteni tud másoknak.
  • 8. hónap: Boldogságteremtő coach
    Ismeri és alkalmazza a boldogsághoz vezető szabályokat, élettörvényeket és egyre boldogabban éli az életét. Ebben segíteni tud másoknak is.
  • 9. hónap: Boldogságteremtő coach
    Ismeri és alkalmazza a boldogsághoz vezető szabályokat, élettörvényeket és egyre boldogabban éli az életét. Ebben segíteni tud másoknak is.

3. Business coach:

  • 1. hónap: Célmegvalósító coach
    Képes célokat kitűzni és megvalósítani, továbbá, ebben tud másoknak is segíteni.
  • 2. hónap: Kommunikációs coach
    Minden helyzetben képes az eredményes kommunikációra és ebben segíteni tud másoknak is.
  • 3. hónap: Kommunikációs coach
    Minden helyzetben képes az eredményes kommunikációra és ebben segíteni tud másoknak is.
  • 4. hónap: Emberi bánásmód coach
    Helyesen és eredményesen bánik az emberekkel, illetve másoknak is segíteni tud ebben.
  • 5. hónap: Emberi bánásmód coach
    Helyesen és eredményesen bánik az emberekkel, illetve másoknak is segíteni tud ebben.
  • 6. hónap: 1. hónap: Hatékonyság coach
    Képes növelni a munka hatékonyságát és termelékenységét, hogy kezeljék a feldúltságot és a zűrzavart a munkahelyen, és hogy legyőzzék a kimerültséget, mind olyan dolgok, melyek dolgozót és vezetőt egyaránt érintenek. Ezek megoldása nagyobb biztonságot és nagyobb elégedettséget idéz elő.
  • 7. hónap: Növekedés coach
    Felismeri azokat a fejlődési, illetve visszafejlődési állapotokat, amiben egy illető, vagy egy vállalkozás van. Képes a fejlődés útjára lépni és ebben másoknak is tud segíteni.
  • 8. hónap: Pénzteremtő coach
    Eredményesen kezeli a pénzügyeit és másoknak is segíteni tud ebben.
  • 9. hónap: Pénzteremtő coach
    Eredményesen kezeli a pénzügyeit és másoknak is segíteni tud ebben.

4. Leader coach:

  • 1. hónap: Szervezetvezető coach
    Képes egy szervezetet létrehozni, sikeresen vezetni, illetve felvirágoztatni úgy, hogy az a többség érdekeit szolgálja. Képes ebben mások segítségére is lenni.
  • 2. hónap: Szervezetvezető coach
    Képes egy szervezetet létrehozni, sikeresen vezetni, illetve felvirágoztatni úgy, hogy az a többség érdekeit szolgálja. Képes ebben mások segítségére is lenni.
  • 3. hónap: Problémamegoldó coach
    Ismeri a problémák okait és megoldásait, továbbá ebben másoknak is tud segíteni.
  • 4. hónap: Problémamegoldó coach
    Ismeri a problémák okait és megoldásait, továbbá ebben másoknak is tud segíteni.
  • 5. hónap: Sikerteremtő coach
    Képes minden helyzetben a sikerhez vezető cselekedetekre és ebben másoknak is segítségére tud lenni. Képes kérdezni és a  kérdésekkel rávezetni az illetőt a problémák okaira és azok megodására. Ismeri a rejtett emberi jelzéseket és ezáltal felismeri az igazságot vagy a hazugságot. Ezekben tud segíteni mások számára is.
  • 6. hónap: Sikerteremtő coach
    Képes minden helyzetben a sikerhez vezető cselekedetekre és ebben másoknak is segítségére tud lenni. Képes kérdezni és a kérdésekkel rávezetni az illetőt a problémák okaira és azok megodására.
    Ismeri a rejtett emberi jelzéseket és ezáltal felismerni az igazságot vagy a hazugságot. Ezekben tud segíteni mások számára is.
  • 7. hónap: Szervezés coach
    Képes egy munkafolyamatot vagy egy szervezetet megszervezni úgy, hogy az sikeres legyen. Képes ebben mások segítségére is lenni.
  • 8. hónap: Marketing coach
    Képes érdeklődést kelteni, reklámozni és értékesíteni bármely terméket vagy szolgátatást és másoknak is segíteni tud ebben.
  • 9. hónap: Konfliktusfeloldó coach
    Rá tud jönni a konfliktusok tényleges okára, képes a konfliktusokat elsimítani és ezekben másoknak is segíteni.

A NYÍLT AKADÉMIA ÉS A PPH KÖZÖS KÜLDETÉSE AZ EMBEREKÉRT:

Szervezetünk küldetése az Aranykor létrehozása.

A Nyílt Akadémia (müködtető: Tanoda 2000 Kft.) egy felnőttképző iskola, amely 4×9 hónap= 3 év személyiségfejlesztő, coach képző tonfolyamokat nyújt.

A PPH (működtető: Hunor Trade Zrt.) a Nyílt Akadémia tanulói létszámának szervezését – alvállalkozók bevonásával – végző szervezet.

A PPH és szervező partnerei juttatják el a használható tudás lehetőségét és ezzel nagyon fontos hiányt töltenek be az emberek életében.

A PPH a Nyílt Akadémiával közösen az egyetlen szervezet, amely bárki számára képes megadni a boldog élet elérését.

Az első havi képességfejlesztő coaching kedvezményes tandíja:
120000 Ft helyett most csak 18000 Ft, vagy ebben az értékben más valuta.

A második hónaptól a havi képességfejlesztő coaching tandíja akciós áron:
120000 Ft helyett nagyon kedvezményesen – árgaranciával a 36 coach képző havi tanfolyam végeztéig – most mindössze 9000 Ft, vagy ebben az értékben más valuta.